Salgó polc olcsón

A salgó polcokat feltaláló, majd piacra dobó cég 1937-ben alakult meg Londonban. Eredetileg nyomdaipari termékekkel foglalkoztak, azonban a nyomtatással kapcsolatos folyamatok hatékonyságának fejlesztése során az alapító mérnök egyre elégedetlenebb lett a hagyományos fapolcokkal, mivel azokat nem találta eléggé variálhatónak. Ezért fémlapokkal kezdett kísérletezni, így alakított ki újrahasználható polcrendszereket. 1939-ben már gyártották a ma is ismert salgó polc első változatát, amely a második világháború alatt tovább fejlődött. A feltaláló végül 1947-ben tudta beindítani az első kis gyárat, és ekkor jelent meg a piacon a salgó polc olcsón és a tömegtermelés nyújtotta minőségben.

Ebből a történetből is kitűnik, hogy az a törekvés hozta létre a salgó polcot, hogy teherbíró, variálható, a változó tárolási igényekhez rugalmasan alkalmazkodó polcrendszert alakítsanak ki. És ezt sikerült elérni: az előbb Angliában, majd szerte a világon elterjedt salgó polcnak az otthoni és bolti tárolásban, raktározásban, kiállítóterek beépítésében mindmáig nem akad versenytársa, ha az ár-érték arányt, a bővíthetőséget, variálhatóságot és a könnyű összeszerelést nézzük. A salgó polc olcsón és megbízhatóan biztosítja ezeket az előnyöket. Érdekesség amúgy, hogy nagyobb állványzatrendszerek, illetve épületelemek kialakítására is használják a salgó polcot.

Ma kétféle alaptípusa létezik a salgó polcoknak: a csavarok és csavaranyák segítségével összeszerelhető csavaros változat, illetve a csavarmentes változat, amelynek paneljeit csak egymásba kell akasztani. Mindkét típusú salgó polc olcsón megvásárolható, a legolcsóbb és legegyszerűbb megoldás azonban a csavarmentes salgó polc. A csavarmentes salgó polc ugyanis részben újrahasznosított anyagból készül, automatizált robottechnológiával, ezért az előállítási költségei alacsonyan maradhatnak. Sajátos kialakítása révén továbbá a csavarmentes polc polcpanelei teherbíróbbak, mint a csavaros polcoké. Mivel nagy méretválasztékban kapható ez a polctípus, és bármilyen szélességben továbbépíthető a polcrendszer, továbbá a polclapok magasságát 33 milliméteres pontossággal állíthatjuk be, tulajdonképpen nincs is olyan tér és terméktípus, amelynek a tárolása ne volna megoldható csavarmentes salgó polccal.

Mind a csavaros, mind a csavarmentes salgó polc olcsón beszerezhető budaörsi raktárunkban, illetve online megrendeléssel a honlapunkon keresztül. Ha e-mailben, telefonon vagy személyesen felkeres minket, segítünk kialakítani az igényeihez illeszkedő, optimális polcrendszert, ügyelve a maximális helykihasználásra, és figyelembe véve a tárolni kívánt tárgyak jellemzőit. Salgó polcát akár még ma elviheti, vagy kérésre kiszállítjuk az ország egész területén. Igény esetén természetesen elvégezzük a szerelési feladatokat is.


Tájékozódjon részletesen Salgó polcokról és a csavarmentes salgó polcokról. A legjobb azonban az, ha munkatársaink segítségét kéri a céljai, igényei, és a bepolcozható helyiség méreteinek megadásával! A legjobb megoldásokat személyre szabottan kapja! Munkatársaink a legjobb megoldást állítják össze Önnek! Kérje ajánlatunkat, szakértőink segítségét már most!